Vannak-e nálatok házi feladatok? Hát jegyek? – kérdezik sokan. Értjük, miért, hiszen az iskolai tanulás olyan velejárói ezek, amelyek olykor nemcsak a gyermek, hanem a szülő napi programját és közérzetét is befolyásolják. Mindkét kérdésre a válasz: igen. Ugyanakkor érdemes e két témát alapelveink és sajátosságaink összefüggésében végiggondolni.

Az osztályzatokat az alsóbb évfolyamokon fokozatosan vezetjük be. A jegy funkciója, hogy teljesítményt, készséget és befektetett munkát is tükröz, viszont magának a jegynek a túlhangsúlyozása káros, rombolja a gyermek tanulási kedvét, de még az önbecsülését is. A gyakorlás folyamán alkalmazott fejlesztő értékelés (önellenőrzés, „kis jegy”, javítás) a tanuló önmagához viszonyított rövid távú fejlődését jelzi, míg a fejezetezáró felmérőre és a félévi dolgozatra kapott jegy a tantervi követelményekhez viszonyítva méri az adott teljesítményt.

De az értlkelés korántsem csak a jegyet vagy osztályzatot jelenti. Mitöbb az iskolánkban használt félév végi szöveges kiértékelőn és a gyermek írásos önértékelésén túlmenően az értékelés számtalan apró mozzanata beépül a tanulás folyamatába. Értékelésnek számít minden visszajelzés a gyermek tevékenységére, teljesítményére és viselkedésére vonatkozóan. Ide tartozik például egy csoportfoglalkozás közös kiértékelése (szóban, mozgással vagy ábrákkal megjelenítve), vagy az egyéni munka során végzett önellenőrzés (eszközzel vagy írásos javítókulccsal), füzetbeli javítás, írásos kommentár – vagy akár egy bólintás, mosoly, gesztus is.

Fontos megjegyezni, hogy mindig egy eredményt vagy cselekedetet értékelünk bizonyos előre meghatározott szempontok szerint, nem a gyermeket minősítjük sem negatív, sem pozitív értelemben. Értékelünk teljesítményt, erőfeszítést, önállóságot, együttműködést, kitartást, de akár segítőkészséget, konfliktuskezelést, őszinteséget is – összhangban azzal az elképzeléssel, hogy gyermekeink intellektuális, érzelmi és társas készségeit egyaránt fejleszteni kívánjuk. Ebből is látszik, hogy tanulás és nevelés az értékelést tekintve is szétválaszthatatlan.

Ugyanakkor a felsorolt értékelési módok idővel az hozzájárulnak a gyermekek reális énképének kialakulásához, és segítik a tanulás tanulását. De nemcsak maga az értékelés meghatározó, hanem annak fogadtatása, azaz a szülő reakciója is erősen befolyásolja a gyermek hozzáállását a tanuláshoz és az értékeléshez. Ezért fontos tudatosítani szülőként és pedagógusként is például azt, hogy egy feladat megoldásakor a hiba a későbbi megértést szolgálja, és maga a hibafelismerés a tanulásnak egy kulcsmozzanata, mert nem hibátlan feladatokra, hanem valós megértésre törekszünk.

Ilyen értelemben sokszor tesztel tudást, készségeket a házi feladat: megmutatja, hogy mennyire tudja önállóan alkalmazi a diák a tanultakat. Így fontos információkhoz jut a tanuló és a tanár is, de ez a visszajelzés csak akkor reális, ha a gyermek maga végezte el a házi feladatot. Ha nem sikerült valamiért megoldania, az is jelzés értékű, és az okot értelmezve lehet tovább haladni. A házi feladat tehát az iskolai tanulást egészíti ki, és a gyakorlás, elmélyülés, illetve a személyre szabott tanulás eszköze. Támogatásra és néha konkrét segítségre is szükség lehet a szülő részéről – de a munkavégzés, a felelősség, azaz maga a házi feladat a gyermeké. Itt is érvényes: a nyílt, konstruktív párbeszéd tanuló-pedagógus-szülő között hozzájárul ahhoz, hogy az otthoni tanulás és a házifeladat-írás hatékony és hasznosa legyen.

Mind a házi feladatokkal, mind az értékeléssel kapcsolatban megfigyelhető, hogy a tanulók jó esetben egyre nagyobb tudatosságra tesznek szert: egyre jobban meg tudják ítélni saját teljesítményüket, és megtanulják tudatosan beosztani idejüket. A heti terv mint munkaeszköz ezt az önállóságot fejleszti, és arra bátortja a gyermeket, hogy személyes célokat tűzzön ki maga elé a tanulásban és a mindennapi életben egyaránt, majd pedig megtalálja a módját tervei megvalósításának.